Óvszertörténelem?

Érdekesség, hogy a gumi vulkanizálását és az óvszergyártás pont két olyan vállalat kezdte meg (a Goodyear és a Hankook), akiket manapság főként az abroncsgyártásról ismerünk.  Bizonyos barlangrajzokon már láthatók olyan ábrázolások, amelyek eltakarják a péniszt a nemi aktus közben, ezzel utalva a feltételezhető fogamzásgátló módszerre. De az ókori Egyiptomból és a középkori Európából is van bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy az emberek mindig keresték annak a módját, hogyan élvezhetnék a szexet fogantatás nélkül.

Ennek érdekében pedig a kígyó- és disznóbőrtől kezdve, a macska húgyhólyagján, valamint a szinte mindent áteresztő vászonkendőn át, a kínai selyemig minden érdekes és bizarr dolgot felhasználtak.

Mire érdemes odafigyelni?

Merthogy az óvszerrel azért még mindig vannak problémák. Például, hogy ha nem figyelsz és lejár a szavatossági ideje, már nem garantálja a teljes védelmet.

Kivédhetetlen egyébként az az eset is, amikor mondjuk egy hipermarket pénztáránál teszed rá a futószalagra, de azt valaki szimpla gonoszságból már átlyukasztotta egy vékony tűvel, vagy egy hosszabb köröm már tett benne kárt.  Így mindenképpen figyeljünk az óvszer állapotára.

De mi a helyzet akkor, ha se az óvszer szavatosságával nincsenek gondok és jól illeszkedett a péniszre ?

Sosem 100%-os

Bármennyire is fejlett az orvostudomány, sajnos még nem tart ott, hogy bármilyen védekezési módszer 100%-os védelmet nyújtson. Se a nemi betegségek, se a nem kívánt terhesség esetében.  Persze a gumi azért az STD-k (vagyis a szexuális úton terjedő betegségek) nagy része ellen védelmet nyújt.

Azonban mivel az óvszer nem fedi le teljes egészében a péniszt, és vannak olyan betegségek, amelyek nem kizárólag vér útján terjednek, fennáll a veszélye annak, hogy te is elkaphatsz néhányat ezek közül.

Ilyen például a HPV is, ami nem csak a péniszen vagy a hüvelyben fertőz tovább, mert megtapad a herezacskón és a szeméremdombon is. Ezen kívül ott van még a herpesz is, ami a nemi szervek környékén is megtalálhatók, és a surlódó mozgások miatt a bőrfelületek érintkezésével is oda-vissza fertőzhet.

Úgy néz ki a helyzet, hogy ha a hölgypartnernek hüvelyi folyása van, akkor az ottani fertőzések-gombák átkerülhetnek rád, mivel a farkad óvszer nélküli része is behatol a nő hüvelyébe. Ha szerencséd van, akkor nem lesz belőle komolyabb problémád, de azért azt mindenképpen tartsd szem előtt, hogy a hüvelyi folyás a hüvely bakteriális vagy gombás fertőzésére utal, és ilyenkor az egész hüvely gyulladásban van.

Emellett nem feledkezhetsz el a HIV-ről, az AIDS-ről, valamint a hepatitis B és C vírusokról (fertőző májgyulladás) sem. Persze számos kísérlet bebizonyította, hogy a szabályszerű óvszerhasználat mellett védenek a fertőzéstől, de ha a nyálkahártya valamelyik apró sérülésén keresztül támad a vírus, akkor az óvszer sem ment meg a betegségtől.

Ha a fanszőrzetben megbújó élősködőket is, mint például a lapostetű számba vesszük akkor még hosszú a lista.

Mit lehet tenni?

Ami magát a gumit illeti, mindenekelőtt, figyelj a helyes óvszerhasználatra: első lépésként győződj meg arról, hogy megbízható helyről szerzed be a kotont! Figyelj a lejárati dátumra és a tárolás módjára, mert ezek is befolyásolják azt, hogy véd-e még a gumi vagy sem. Ellenőrizd, hogy látsz-e valamilyen sérülést a dobozon, esetleg szúrásnyomot. Ha nem vagy biztos a válaszban, inkább vásárolj másik csomagot.

Ha mindent rendben találtál, akkor már csak arra kell ügyelned, hogy anélkül varázsold ki a csomagolásból, hogy a körmöddel megsértenéd a vékony latexet. Húzd fel a teljesen merev péniszre, de úgy, hogy ne legyen benne levegő (ehhez a legjobb úgy tenni, hogy kibontás után 2 ujjaddal összecsippented a végét).

Persze a felsorolt zökkenők ellenére, még mindig az óvszer az egyik legbiztonságosabb választás, ha szexről van szó. Az sem gond, ha valamelyikőtök esetleg allergiás lenne a latexre, mert már vannak latexmentes kotonok is – még extra síkos kivitelben is.
Például Nálunk:
Kiegészítők

🙂

One thought on “Mennyire biztonságos az óvszer?

  1. Brianelund szerint:

    Thanks meant for offering this type of substantial details.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük